2012. augusztus 15., szerda

Izrael földjén. Koncertünk a Zsidó Nyári Fesztivál keretében

Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, 2012. augusztus 29. 19.30

Három meghatározó európai költő, három zsidó származású alkotó: történetük és életművük több ponton is közelíthető. A sztálini önkény által elhallgattatott Oszip Mandelstam (1891–1938) szibériai táborban veszti életét. Paul Celan (1920–1970) szülővárosában, Csernovicban túléli a gettót, a kényszermunkát, de szülei odavesznek egy ukrajnai munkatáborban. Akárcsak Celan, a németországi deportálástól megmenekülő Nelly Sachs (1891–1970) is a zsidóság szenvedését, a soá tapasztalatát teszi költészetének egyik alaptémájává. Az 1930-as évekre elsötétedő világban Mandelstam versei még mintha egy eltűnt, de fel nem adott élet fénylő teljességét mutatták volna. Az egymáshoz személyesen is kötődő Celan és Sachs háború utáni műveiben a mély gyász társul azzal a törekvéssel, mely többek közt a bibliai nyelvezet használata, a zsidó hagyomány faggatása és a testi-lelki szerelem által az emberi méltóság helyreállítására, a szabadság elnyerésére, a felemelkedésre irányul, arra a lehetőségre, amelyben a zsidóság számára meghatározók az Izrael eszményéhez kapcsolódó kulturális értékek. Vajon miféle utak vezetnek a mindenség felé? Lehetséges-e még az ima? Ráléphetünk-e a honvágy lajtorjájára? Nyitja-e kulcs a hallgatás házát? Gyógyítható-e az éj? Az est során felhangzó dalok a zsidóság és tágabb értelemben véve a 20–21. századi ember traumatizált létezése, holokauszt utáni gyásza felől az újrakezdés, a folytatás esélye felé ívelnek.

A koncert a fesztivál honlapján és jegyrendelés: http://zsidonyarifesztival.hu/izrael-foldjen-a-goncolszeker-egyuttes-koncertje/

2012. augusztus 4., szombat

Miklya Zsolt: Semmise-ének











Miklya Zsolt Semmise-ének című verse a Göncölszekér együttes megzenésítésében és előadásában. A megzenésítés az V. Internetvers Fesztiválra készült. A felvételt Balog Péter készítette a budapesti Jarvi Music Stúdióban 2012 februárjában. A fényképet (Hóvihar és csend, Houszen-in templom, Kiotó) Marser bocsátotta rendelkezésre.

http://www.goncolszeker.hu
http://www.miklyazsolt.eoldal.hu
http://www.flickr.com/photos/marser